 |
    |
|
|
    |
Sajtóközlemény
Folyamatosan dolgoznak a tapolcai rendezvénycsarnok tetőszerkezetének biztonságossá tételén – Tapolca Város hivatalos állásfoglalása
Mint ismeretes, február 25-én egy nemzetközi párbajtőrverseny zajlott a tapolcai Városi rendezvénycsarnokban, ami közben hallható reccsenéssel elrepedt az egyik, tetőszerkezetet tartó fagerenda. A versenyt beszüntették és a helyszínre érkező hatóságok bevonásával megkezdték a csarnok biztonságossá tételét, a további károk elhárítását.
Még a szombati éjszakán a helyszínre érkezett a tartóelem tervezője, a környék legnagyobb építőipari vállalkozója embereivel és a Tapolcai Önkéntes Tűzoltóság. Az ő gyors és hathatós beavatkozásuknak köszönhetően reggelre már elővigyázatossági okokból, szakszerű alátámasztás tette megnyugtatóan biztonságossá a megsérült elemet. Mai szakértőktől kapott információink szerint életveszély nem volt és jelenleg sem áll fenn. Az épület állékonyságát veszély nem fenyegeti. A város vezetése azonnal megkezdte szakértők és hatóságok bevonásával az ügy lehetséges megoldásainak vizsgálatát, külön kitérve a csarnok akár részleges használatára. Felvették a kapcsolatot a Nyugat Magyarországi Egyetem Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriumával, akik a faanyag, a ragasztás, a száradás okán keletkezett esetleges hibákat vizsgálják.
A korábban lekötött rendezvényeket más helyszínen tartják meg, az egyéb rendezvényekről a létesítmény részleges újraindításának függvényében várható döntés.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
TÁJÉKOZTATÓ: az érvényes határozat értelmében a küzdőtéren kívüli helyiségeket használhatjuk. Várjuk kedves vendégeinket! |
|
SERLEGBOLT A Moziban!
Serlegek, sportérmek (gravírozva is), oklevelek
nagy választékban! |
|
|
|